KTM Freeride E-XC elektromos tesztelés

Elektromos Terepmotoros

Uri huncutság, vagy a fejlődés előszobája?

2015. március 04. - cooljoe

A verseny kapcsán és a bejegyzéseim nyomán is sok beszélgetés folytatódott le már ebben a témában. Én személy szerint régóta motorozok hagyományos motorral és nagyon szerettem mindíg a kihívásokat. Az elektromos motor számomra egy jövőkép, mely előrevetíti a szélesebb körű felhasználás lehetőségét és egyben felkészülés a környezeti hatások csökkentésére. Nagyon gyerekcipőben jár még az akku technológia és pont azért van szükség az ilyen tesztelésekre, hogy a szűk határokat kitágítsuk.

Az elhangzott vélemények közül pár érdekes felvetés:

Minek használok elektromos motort, ha úgysem nyerek vele versenyt?

Azt gondolom, hogy még nem nyerek vele, mert az akku cserék miatt a köridők megnőnek, de később, amikor tesztek után optimális lesz az energiafelhasználás és tovább bírja időben a pályán a motor, akkor majd valaki nyerni fog vele. De ehhez sokat kell még tesztelni.

Miért a robbanós motorok között indulok vele?

Nem sok lehetőségem van más szegmensben próbálkozni. Jelenleg csak ilyen motorverseny létezik, de ígéretet kaptam a MAMS-tól arra, hogyha több elektromotoros is lesz a mezőnyben, akkor indítanak külön futamot a későbbiekben elektromos motorok részére is.

Nagyon drága, nem éri meg ilyet venni! Jobban megéri a hagyományos. 

Valóban elég húzós a motor ára és az akku sem olcsó. Az elektromos motorhoz viszont nem kell üzemanyag, nincs motorolaj és olajszűrő csere, légszűrőt sem kell cserélni. Nem kell később vezérműlánc és nem kell dugattyút sem cserélni. Szóval járulékos költség nincs. Az akkuk 700 töltésre vannak hitelesítve és feltöltésük elenyésző költség. Ez idő alatt garantálják, hogy nem csökken a kapacitásuk. Ezt 5 évre számolva elég jó arány. A hagyományos motorokon ugyan ezt kifizetjük, csak szép lassan részletekben. A végén mind a kettő ugyan annyiba kerül majd.

Mennyi karbantartást igényel?

A szervízben erre rákérdeztem a minap. Csak a láncot és a váz mozgó alkatrészeit kell zsírozni és karbantartani. A motor teljesen zárt, kefe nélküli verzió. Erről csak annyit kell tudni, hogy nincs súrlódó alkatrész, csak a tengely végén a 2 csapágy. Tehát motorozás végén csak le kell mosni és töltőre dugni és jöhet a következő verseny.

Ha sárba,vízbe megyek vele, akkor beázik?

Mivel teljesen zárt a motor rész és vízhűtéses, ezért akár víz alatt is képes működni a Freeride E. A gyár óvatosságból azért 1m magas vizet ad csak meg, nehogy megfulladjak amikor víz alá viszem. Ebből következik, hogy magasnyomásúval lehet ugyanúgy mosni, mint a hagyományos motorokat.

 

A későbbiekben összegyűjtöm majd a hasonló kérdéseket, hogy mindenki átfogó képet kapjon, hogy milyen is egy versenyzésre használt elektromos motor. 

Ha bárki kíváncsi további részletekre, akkor szívesen válaszolok rá, ha megírja nekem.

A bejegyzés trackback címe:

https://elektromotomax.blog.hu/api/trackback/id/tr947241385

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

András Gömöri 2015.05.05. 21:05:51

Megtudnád adni az email cìmed? Szivesen megnèznèm èlőbe ha esetleg lenne rà lehetősèg termèszetesen fizetsèg ellenèben kipròbàlni. Nagyon szeretek endùrozni nogràd megyèben nőttem fel van is egy 450-es exc-m, ott nem gond vègelàthatatlan a terep. De munkàm miatt sopronba kerültem ès itt is vannak hegyek terep csak sokkal jobban zavarja az embereket a hangos motor zaja. Egyszer elhoztam de fel is akartak jelenteni. De egy freerideval tudnèk kimenni itt is. Köszi a segìtsèget előre is.

cooljoe 2015.05.05. 22:03:09

@András Gömöri: Ahol én lakom, már ott sem lehet régóta motorozni csak úgy a környéken. Nálam is ez volt az első gondolat, hogy ebbe kevésbé kötnek majd bele. Van lehetőség tesztelésre ha egyeztetünk. cooljoe@gerinfo.hu címen elérsz ...
süti beállítások módosítása